| Beszélgetés Gagarinnal! | |||
|
|
Sokan eljátszhattak már a gondolattal, hogy milyen is lehetne beszélgetni az emberiség első követével a világűrben? Bizonyára ezernyi kérdés felmerül ilyenkor az emberben. Például: "Milyen érzés volt az elsőnek lenni?" A TeleSzkóp ezúttal Jurij Éjszakájára tekintettel egy igen szokatlan beszélgetésre invitálta Gagarint.
Kicsit remegő kézzel írom ezen sorokat, mert itt ül velem szemben Jurij Alexejevics Gagarin. Megis ragadom az alkalmat, hogy feltegyem kérdéseimet:
MG: - Mint tudjuk idén március 9-én ünnepelné 70. születésnapját. Hol és milyen körülmények között születik a világ első űrhajósa?
Gagarin: - 1939. március 9-én születtem a Szmolenszk melletti Lusino faluban. Ez egy Moszkvától nyugatra található kis község. Szüleim a termelőszövetkezetnek dolgoztak. Édesanyám ennek ellenére figyelemreméltó érdeklődést tanusított a tudományok és könyvek iránt. Több hazai író művei sorakoztak a nappali polcain. Apám asztalosként is dolgozott, sajnos a szüleim az idejük nagy részét munkával töltötték. Így harmadik (legkisebb) gyermekként két nővérem szárnyai alatt kellett nap mint nap helyt állnom. MG: - Élete első éveibe beleesett a II. Világháború is. Ezt hogyan sikerült megemésztenie?
Gagarin: - Sajnos az Én családomat is elérték a háború borzalmai. A két nővéremet és fivéremet a németek munkatáborba hurcolták. Nagyon nehéz idők voltak azok. Szerencsére a családom minden tagja épségben megúszta a háborút. Ezért is könnyebb volt feldolgozni a borzalmakat.
MG: - Sokan azok közül, akik most az interjút olvasság éppen iskolába járnak. Bizonyára felmerül a kérdés bennük, milyen tanuló is volt Gagarin aki aztán beleirta magát a történelembe?
Gagarin: - A tanáraim szerint mindig is szorgalmas és precíz tanuló voltam. De nem is igazán ez volt az, ami jó eredményekkel lendített át az iskoláimon. Hanem mert édesanyám könyvek iránti szeretetét örököltem és nagyon szerettem olvasni.
MG: - Mikor kezdte meg a felsőfokú tanulmányait?
Gagarin: - 1951-ben öntőmunkási képzést kaptam. A szüleim mindig is a kétkezű munkára bíztattak. Aztán lehetősségem nyílt folytatni tanulmányaimat a szaratovi műszaki főiskolán. Az itt töltött éveim során ismerkedtem meg a repüléssel és csatlakoztam az Aeroklub-hoz. 1955-ben pedig letettem a könnyűgépes pilótavizsgát.
MG: - Mint tudjuk itt nem állt meg a szekér. Hol folytatódott a történet?
Gagarin: - Szintén 1955-ben felbuzdulva a repülésben elért sikereimen jelentkeztem az orenburgi repülősiskolába. Ekkor léptem be a seregbe is. Kettő év múlva, 1957 nyarán le is tettem a vizsgámat MIG-15-ös harci repülőre.
MG: - Ennyi elfoglaltság mellett hogyan jutott idő a családra és a jövő tervezgetésére?
Gagarin: - Az Orenburgban eltöltött éveim alatt ismerkedtem meg feleségemmel, Valentyina Gorjacsevával. Két gyönyörű kislányt szűlt nekem és házasságunk igen boldog volt.
MG: - Mondhatni ekkor már mindent elért, amit egy ember csak álmodhatott. Mi motiválta a további sikerekre való törekvéshez?
Gagarin: - Az ember ha pilóta szakmát választja valahol mindig a fellegekben jár. Mivel katonatiszt voltam, így beleestem az 1960-as években történő kiválasztásba. Világ életemben, akárcsak szüleim kis termettel bírtam. 157 centiméter magasságom ideálisnak tűnt egy űrutazáshoz.
MG: - Az emberek tudatában ott van mindig az a gondolat, hogy az űrhajósoknak nagyon kemény vizsgálatokon kell részt venniük. Ez már akkor is így volt?
Gagarin: - Természetesen. Mondhatni, az első időkben voltak a legkeményebb vizsgálatok. Több száz jelentkező esett ki a rostán és a szigorú orvosok minden lehetséges tényezőt figyelembe vettek. A kemény vizsgálatok során ismerkedtem meg társammal German Tyitov-val is. Ketten maradtunk végül és így bekerültünk 1960-ban az űrprogramba.
MG: - 1961. április 12-én egy történelmi lépést tett és megváltoztatta az emberiség további tetteit. Ezt hogyan viselte?
Gagarin: - Bevallom nagyon nehezen viseltem az akkori történéseket. Egyszerű hadnagyként vágtam neki az űrutazásnak, amit egy elvégezendő feladatként vezettem magamban. Mivel pilóta voltam és ismertem a feladatomat, nem tulajdonítottam figyelmet az esemény nagyságának. A lavina talán akkor kezdett el lezúdulni, amikor a 108 percig tartó űrrepülésem során megkerültem a földet és előléptettek őrnaggyá. Az egyszerű teszt repülés után hirtelen nem tudtam hol vagyok. Miután leszálltam Nyikita Hruscsov üdvözölt. Majd igen nagy népszerűség szakadt a nyakamban, amire nem voltam felkészülve sem én, sem a családom. 1962-ben már a legfelsőbb tanácsban találtam magam és igen nehezemre esett feldolgozni a történteket.
MG: - Milyen érzés volt 4 évvel később visszatérni Csillagvárosba?
Gagarin: - Rendkívül megnyugtató volt. Ismét úgy éreztem, hogy az űrrepülésem előtt vagyok és minden teljesen nyugodt. Ezekben az években újrahasznosítható űrhajók tervezésével foglalkoztam és úgytűnt ismét sínen van minden. Ezt a nyugalmat tükrözi az is, hogy 1967-ben elvállaltam a Szoljuz-1 tartalékos tesztpilótájának szerepét is. A bekövetkezett katasztrófa után pedig a kiképzéseket vezettem.
MG: - Ezzel párhuzamosan kezdett el vadászgépeken is repülni. Milyen érzés volt újra a nyeregben?
Gagarin: - Rendkívül felemelő még annak ellenére is, hogy csak oktatóval repülhettem biztonsági okokból.
MG: - Mégis 1968. március 27-én bekövetkezett egy katasztrófa. Mi volt annak az oka?
Gagarin: - Viszont látásra.
Sajnos riportalanyunk elment. Viszont reméljük ígyis sok kérdésre megtalálhatták kedves olvasóink a választ. Április 9-én találkozunk Jurij Éjszakáján és megvitathatjuk, mi is történhetett 1968-ban. Addig is emlékezzünk Gagarinra mindig úgy, mint az első emberre a világűrben, aki elindította az emberes űrrepülés hosszú korszakát.
A cikkben szereplő tárgyi elemek (dátumok, személyek, helyszínek) maradéktalanul a valóságot tükrözik. Azonban maga az interjú kitalált, fiktív írás. Tartalmáért az Orion Fund nem vállal felelősséget, azonban a cikk másolása és terjesztése az alapítvány írásos engedélye nélkül törvénybe ütközik.
|
| Módosítás: ( 2009. április 02. csütörtök, 23:17 ) |
Kommentek